Oldalak

2010. január 12., kedd

csiricsári csumpala

Kuruzspimpo hétzsáksó,
csirkenyakú tűzoltó,
csiribiri csumpala
öreganyám kanala.

Csingilingi , gatyaszár,
kicsikocsim törött, kár!
Kisablakom szétrepedt
Nyolcvan eurót megevett!


Valakit zavart a Harmadik Honfoglaló jobb első ablaka, s jobbnak látta hogy beüsse. Legalább a GPS-t vagy a vetítőgépet vitte volna el, de nem kellett neki semmi. Még a megkezdett csokim vagy a Redbullos doboz sem volt elég vonzó számára.


Este tudtam meg. A kedves fővárosi járőr-rendőrnénike barátságosan kijelentette, miután kihívtam őket hogy már egy napja bevan törve. Talán értesíteniük kellett volna. Mellesleg megkértek, hogy a kocsit vigyem be az őrsre. (egy félig betört ablakkal, amelyből még frissen potyogtak a szilánkok).

A kedves egyenruhás elvtársak kérésének eleget téve elindultam a 6-os számú rendőr őrsre. Érdekes élmény egy két és fél tonnás szörnyeteggel egy 3 sávos sugárúton száguldani, miközben szotyognak az friss üvegszilánkok az alacsonyabb gépjárművekre. Alig vártam hogy már egy kedves zsaru leállítson s megkérdezze hogy ezt én hogy is gondolom, miért közlekedek betört ablakkal és miért szórom magam után a szilánkokat.

Az őrsön egy unott hindu származású milicista fogadott, miután megkritizálta kalligrafikus képességeimet (2 nyilatkozatot kellett írnom) elmondta hogy most nincsen ideje a jegyzőkönyvet kiállítani, jöjjek holnap. Természetesen, az úriember diktálta a nyilatkozat tartalmát, egy egyszerű tollbamondási gyakorlat volt (este 10 kor).

Miőrt is nem csodálkoztam, amikor 10 perc után felhívott, hogy megkérdezze mi a kocsi rendszáma, ugyanis kifelejtette a nyilatkozatból. Mondom neki hogy ennyi erővel a jegyzőkönyvet is kiállíthatta volna, a kedves biztosítónak nagyon fog ez az irat kelleni.
Egy gyertyafényes vizipipa segített a nap feszültségét ügyesen feloldani.

Mit vehettem volna 70 euróért? (1 ablak ára). Sört. Könyvet. Virágot. Mandolinhúrokat. Kurvát.

2010. január 8., péntek

Kurt es a zoldzsemu

Kölyök koromban láttam egy filmet, amelyben Kurt Russel egy amcsi szuperhőst (ez már szinte pleonazmus) alakított, akinek az volt a filmbeli sorsa (feladata) hogy két zöldszemű nőt valami 1000 éves kínai démon-szamurájok kezéből kimentsen. Természetesen sikerült neki, nemde egy szuperhős volt. Big trouble in little China


Most miért nem egy Tarkovski, Kurosawa vagy Ingmar Bergman film jutott eszembe ? Azért, mert vannak szabad pillanataim is, amikor nem sznobizálok, hanem olcsó ninjás és szamurájos akciós filmeket nézek és pattogtatott kukoricával tömöm a szép kerek fejemet.

Visszatérve, a zöldszemű nő veszélyes. A legközelebbi rokonomnak gyönyörű jáde színű zöld szeme van. A második legközelebbi rokonom acélkék szemű. A sors nem akarta hogy valamelyiküket telibe örököljem, ezért Fortuna úgy ítélte hogy idegesen kék legyen a szemem, és relax állapotban zöldes-szürke.


Vannak ilyen szedett-vetett neo-freudista odeipista és electrista (a kétfajta szülő iránti komplexus) lélekbúvárok, akik pimasz módon azt állítják hogy a férfiak az anyjukat és a nők az apjukat keresik életük partnerében.

Valaha réges-rég talán , lehet igaz sem volt, olyan régen volt-ismertem egy zöldszemű lányt. A tökéletes anyuka megtestesülése. Talán nőként lett volna még tanulnivalója. Hogy miért nem szeretett eléggé, ahhoz hogy ma is éljünk, míg meg nem halunk? Ki emlékszik már erre, eme kérdésre eddig senki sem volt eddig kíváncsi. Utólag sem keresett fel,pedig esély is adatott erre, tehát szívében is lezárta az ügyet. talán jól is tette..A férje szerencsés hapsi lesz, ha meg tanulja tisztelni és becsülni...és ezt a férfiak nehezen tanulják ám meg!
A barna -fekete szem volt érvadóbb. Talán egy sötét lélek titka lenne a sötét szem? Szerettem.

Shakespeare barátunk otellóban a féltékenységet nevezte 'zöldszemű szörnynek'. vajon miért is?

A magány az élet Purgatóriuma, tisztítótüze. Nem rossz az, időnként , egy becsületes adag magány segít az emberek jobb megítélésében, amit egyesek persze felületes önteltségnek vélnek.

Partner minden áron , csak ezért hogy a magánynak véget vessünk? Partner azért, hogy elmenekülhessünk egy helyzetből. egy földrajzilag félreeső helyről? Szexpartner?

A múlt kínoz, marcangol, vonz, ugyanakkor undorral is eltölthet. Vannak olyan személyek az múltunkból akiről hallani sem akarunk, akivel találkoznánk egy kávéra, van akivel még egyszer talán összegyűrnénk a lepedőt vagy olyasvalaki akit sajnálunk, vagy akit szégyelltünk annak idején is, akiért most már csak sajnálatot érzünk.

Ha a múltamnak kellek, keressen meg s közölje ezt velem. Csak ne legyen kékszemű!

2010. január 7., csütörtök

Amikor a Reiki a fejünkbe száll.

Mielőtt az Erdélyi faluban, az őszhajú asszony nyogovóra térne, egy utolsó pillantást vet egy régi sárga papirosra.Nem egy kisárgult  levél idűlt porát akarja leverni róla hogy kibetüzhesse tartalmát,senem egy elvásott régi napló bejegyzései. Egy kutyabőrös oklevél. De miért is nézi a saját oklevelét? Visszaakarná idézni múltját, fiatalkorát, amikor még tanuló volt? Egy elmerengés a régmúlt idők hullámverésében?
Talán. Egy nevető arcú hosszúhajú fiatalember mosolyog vissza az oklevélről. A fénykép 19 éves korában készült, Kicsengetéskor...12 évet töltött ugyanabban az iskolában, gyakorlatilag ugyanabban az épületben.
Az idén 30 éves lesz. 30 Tavasz.30 ősz...
Egy idegen város magánya, 3ik generációbeli egyetlenkéje.