Oldalak

2009. április 6., hétfő

Vox vobis, vox populi!


Egy állam elnöksége olyan mint a Hajadon: minden férfinak kell, amikor viszont magáénak vallhatja, nem tudja mit kezdjen vele.

Egy jómódú kopasz kancsi Kalóz hadba indult a Peszedé ellen, annak reményében, hogy a Peszedé táborban lévő Hajadon örökre az övé lesz. A kis tömzsi kopasz sok évig bisnicár volt és azután négy évig szolgabíró Nagyoláhfalúban és ezáltal megvolt ehhez a megtisztelő tisztséghez a kellő szakmai tapasztalata.. És lőn a Hajadon, leütötte Bombonelke kezéről, 5 évig az övé. A Kalóz boldogan krákogott. Hăhăhăhă.

És a hadserege is bevonult a kaszárnyába, Tericsjánus és a Kutyafejű hadseregével együtt

Azonban, egy év után fogságba esett. Kőolajas Kelemen Patricius és Tericsjánús barát igába fogták és reggeltől estig szántattak vele. Az összes közvélemény-kutatást felszántatták vele. És legyengült hadseregét is kiűzték a kaszárnyából.

Egy éjjel, amikor rettenetesen fájnak whiskyibe és rozspálinkába áztatott a sebei, megjelenik előtte egy szőke asszony (Akiből később turizmusminiszter lett). Elmondja az asszony, hogy álmában Nagyoláhfalú 6ik kerületében képviselőnek jelöltette magát, és a nép szavazatát kérte. És lőn a képviselőség. És álmában egy kettétörött jogart is látott.

De nagyon fájt a tengerész szíve. Hiába volt nála a korona, jogar nélkül mit ér az élet.

És lön a választás. Populi dixit. A jogar kettétörik. Mint valaha Attila kardja. Fele a kopasznál, a másik fele pedig a gonosz mostohatesónál, Szempillánál. A nép ítélkezett: Együtt -Împreună.


A kaszárnyából kivonultak Tericsjánus barát és a Kutyafejő katonái és helyette a kancsi kalóz serege együtt Szempilla seregével foglalták el a Győzelem palotáját.

Másnap azonban a nép egy igába fogta őket. Úgy a Szenátusba mint Képviselők Házában.

Gonosz Szakszervezetek, Tanárok, Köztisztviselők, mindenki buta fizetésemelést kért.

Jött az óperenciás tengeren túlról a hétfejű Valutasárkány. Megajándékozta a tengerészt 13 milliárd ezüstpénzzel. De az országgyűlés csak 12,95 milliárdot fogadott el. Babonás nép. De a nép, az istenadta nép csak nem kapott fizetésemelést.

Szempilla és Kopasz matróz elfáradtak. A hajadonnak is letelt az 5 esztendeje, Hajadonválasztás évszak közeledett.

De a matrózt megbabonázta a Hajadon. Már nem tudta elengedni. Mint Frodó a Gyűrűt, úgy őrizte.

De Szempillának is tetszett ám a Hajadon, bezzeg ő is magának szerette volna .

A Kalóz elaludt. Álmában a Hajadon szólt hozzá, és elmondta neki, hogy megszerette őt, s azt javasolja, hogy szökjenek meg együtt, mert csak úgy lehet örökre az övé. Szempilla féltékeny lett, viszont a Gallup-Metrómédia közvélemény-kutatás értelmében (amelyből az derül ki hogy a Hajadon az idén még nem lehet az övé) felajánlja, hogy segít a szökésben. Az istállóban felnyergel három lovat. A Hajadon sok drága kincset vesz magához, s a lovakon útnak indulnak.

De a tengerésznek volt ám egy Hatalmas Gonosz Ellensége: a Múlt.

Amint lóra ültek, a Múlt üldözni kezdi őket. Amikor már a nyomukban ért, a Kopasz a fésűjét maga mögé dobja, s abból egy nagy Lakópark támad, Baneasa!

De a Múlt még mindig üldözi, ezért egy hajszálát dobja maga mögé, abból megbilincselt makedón kecskepásztor lesz.

De a Múlt nem adja fel, ezért hát harmadszor egyet a földre köp, s abból hatalmas sajtóbotrány lesz. Abba bemegy a három üldözött, a Múlt pedig kikerüli.. Szempilla, a Hajadon és a Kalóz lepihennek. A Kalóz elalszik. Álmában ismét megjelenik a szöke asszony, s figyelmezteti, hogy Szempilla az életére tör. Felébred a kopasz, s látja, hogy Szempilla kivont szenátusi javaslattal tör a mandátumára. Ő is titkos szolgálatot ránt, és halálosan megsebesíti Szempillát. Az haldokolva kibékül vele. Ott temetik el, ahol bűnös szeremből kardot rántott a testvére ellen. Vége

2009. április 3., péntek

Sorstalanság avagy egy nemzet több országban


Erdély 1945.
A háborúnak vége. Hitler halott, Sztálin nyert. Észak-Erdély estmént román kézre jutott.
Egy dombok közé rejtett falú, nem messze Hunyadi János bástyájától. Egy fiatal férfi hazatér.
Antika katona volt, méghozzá a jó oldalon! 44’ ben, Csehszlovákiában hadifogságba esett és a románok visszahurcolták Erdélybe. Még mindig jobb sorsot jelentett egy Vládivosztoki gulágnál. Sőt, végtelen irgalmából, a román állam kegyelmet kínált minden magyarnak, aki a háborúban a német-magyar hadseregben harcolt.
A család ’47 ben Magyarországra menekült. Antika szülei és testvérei a földönfutást választották, maguk mögött hagyván Erdély hegyeit, a Pannon pusztáért. De Puszta arról híres hogy segít felejteni. És ez a dolog nagyon hamar ment, 2 generációra rá alig futnak némi fonalak a Pannon Puszta és a Dél-Erdélyi között. Talán szégyent vetne egy Baranya megyei alpolgármester nevére az a tény hogy az édesanyja Erdélyi volt, és ebből a megfontolásból talán jobb hallgatni?

1947-1989 Erdély.
Kommunizmus.
Volt akinek jó volt, volt akinek nem. A mi esetünkben az utóbbi volt jellemző.
Antika egyedül maradt itthon.
Bánatába megnősült és született egy fia és két leánya. Volt gyümölcsöskertje, kecskéje, juha és halastava. És egy pipája.

1985 ben már 5 unoka örvendeztette -azóta már Anti bá- szívét.
2009-ben már 2 dédunoka gyarapította a családi állományt De ezt Anti Úr már nem érte meg, 2002-ben eltávozott. Annak dacára hogy mind az 5 unoka Erdélyben született, ma már csak 1 él ott, a többi 4 Magyarországon és egyebütt telepedett le. Sőt, egymás között sem kommunikálnak már. Frusztráció, gőg, emberi hülyeség. Szégyellhetnénk magunkat.
Ezelőtt 80 évvel a család intézménye arról szólt, hogy az asztal körül ülő egyének együtt alkotnak valamit, együtt részesei egy nagyobb álomnak. Hűség, kitartás, együttműködés. Akkor is voltak belső viszályok és konfliktusok, mert ez az emberi természet, de az indulatokat felülbírálta mindég a józan ész, a tisztelet, a hozzátartozás tudata.
A mai erdélyi értékrendek szerint, ahhoz hogy sikeresek legyünk, a gyermeket elküldjük Pestre-Kolozsvárra-Temesvárra tanulni, hogy mindenki a falúból láthassa hogy mennyire fájintos a gyermek. Azután, a kedves szülő mindent elkövet annak érdekében hogy megőrizze a látszatot a falú előtt. Nem számít hogy a gyermek egy szerencsétlen mosókonyhában lakik Pesten, és hogy alig keres annyit hogy egyik napról a másikra eltengődjön, a fontos a látszat. Az apuka büszkén elmehet a falú kocsmájába és elmesélheti hogy a gyermeke(i) Pesten élnek).
Mért akar mindenki Magyarországi- Pesti lenni? Miért akarja mindenki minél előbb a származását elfelejteni- eltitkolni? Miért erőlteti magára az Erdélyi azt az idióta pesti akcentust? Elismerésért? Hogy ne lógjon ki a sorból? Úgysem lesz soha egy erdélyi egyenrangú egy pesti szemében, akármennyire is hirdetné az utóbbi hogy ő mennyire szereti az Erdélyieket, s hogy mennyire szép Erdély.
Amikor a tápos pesti Erdélybe jön, a hegyek a tájak, a tavak és a folyók képezik az érdeklődési körét. Az emberek egy exotikus furcsa jelenséget képviselnek a magyar turista szemében, semmiképp a magyar nemzet testét.
Vannak kivételek is.
2009, március 14 Nyerges tető, Székelyföld.
Sólyom László államelnök hazajött.
Haza Erdélybe.