Erdély 1945.
A háborúnak vége. Hitler halott, Sztálin nyert. Észak-Erdély estmént román kézre jutott.
Egy dombok közé rejtett falú, nem messze Hunyadi János bástyájától. Egy fiatal férfi hazatér.
Antika katona volt, méghozzá a jó oldalon! 44’ ben, Csehszlovákiában hadifogságba esett és a románok visszahurcolták Erdélybe. Még mindig jobb sorsot jelentett egy Vládivosztoki gulágnál. Sőt, végtelen irgalmából, a román állam kegyelmet kínált minden magyarnak, aki a háborúban a német-magyar hadseregben harcolt.
A család ’47 ben Magyarországra menekült. Antika szülei és testvérei a földönfutást választották, maguk mögött hagyván Erdély hegyeit, a Pannon pusztáért. De Puszta arról híres hogy segít felejteni. És ez a dolog nagyon hamar ment, 2 generációra rá alig futnak némi fonalak a Pannon Puszta és a Dél-Erdélyi között. Talán szégyent vetne egy Baranya megyei alpolgármester nevére az a tény hogy az édesanyja Erdélyi volt, és ebből a megfontolásból talán jobb hallgatni?
1947-1989 Erdély.
Kommunizmus.
Volt akinek jó volt, volt akinek nem. A mi esetünkben az utóbbi volt jellemző.
Antika egyedül maradt itthon.
Bánatába megnősült és született egy fia és két leánya. Volt gyümölcsöskertje, kecskéje, juha és halastava. És egy pipája.
1985 ben már 5 unoka örvendeztette -azóta már Anti bá- szívét.
2009-ben már 2 dédunoka gyarapította a családi állományt De ezt Anti Úr már nem érte meg, 2002-ben eltávozott. Annak dacára hogy mind az 5 unoka Erdélyben született, ma már csak 1 él ott, a többi 4 Magyarországon és egyebütt telepedett le. Sőt, egymás között sem kommunikálnak már. Frusztráció, gőg, emberi hülyeség. Szégyellhetnénk magunkat.
Ezelőtt 80 évvel a család intézménye arról szólt, hogy az asztal körül ülő egyének együtt alkotnak valamit, együtt részesei egy nagyobb álomnak. Hűség, kitartás, együttműködés. Akkor is voltak belső viszályok és konfliktusok, mert ez az emberi természet, de az indulatokat felülbírálta mindég a józan ész, a tisztelet, a hozzátartozás tudata.
A mai erdélyi értékrendek szerint, ahhoz hogy sikeresek legyünk, a gyermeket elküldjük Pestre-Kolozsvárra-Temesvárra tanulni, hogy mindenki a falúból láthassa hogy mennyire fájintos a gyermek. Azután, a kedves szülő mindent elkövet annak érdekében hogy megőrizze a látszatot a falú előtt. Nem számít hogy a gyermek egy szerencsétlen mosókonyhában lakik Pesten, és hogy alig keres annyit hogy egyik napról a másikra eltengődjön, a fontos a látszat. Az apuka büszkén elmehet a falú kocsmájába és elmesélheti hogy a gyermeke(i) Pesten élnek).
Mért akar mindenki Magyarországi- Pesti lenni? Miért akarja mindenki minél előbb a származását elfelejteni- eltitkolni? Miért erőlteti magára az Erdélyi azt az idióta pesti akcentust? Elismerésért? Hogy ne lógjon ki a sorból? Úgysem lesz soha egy erdélyi egyenrangú egy
pesti szemében, akármennyire is hirdetné az utóbbi hogy ő mennyire szereti az Erdélyieket, s hogy mennyire szép Erdély.Amikor a tápos pesti Erdélybe jön, a hegyek a tájak, a tavak és a folyók képezik az érdeklődési körét. Az emberek egy exotikus furcsa jelenséget képviselnek a magyar turista szemében, semmiképp a magyar nemzet testét.
Vannak kivételek is.
2009, március 14 Nyerges tető, Székelyföld.
Sólyom László államelnök hazajött.
Haza Erdélybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése