Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron - egymagában - fenn a Madarason…
- Uram, - fohászkodik - Fiad megszületett,
Karácsony este van…Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
- Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
- A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Te Áron!
Jókedvemben kaptál…legyen úgy…nem bánom…
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom - hívők vagytok -, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia - vissza Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó - Názáreth, s Ditró - Jeruzsálem.
Aztán - ha jól értem - magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
- Ó, Uram, - szólt Áron - a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több. Igaz, hogy nem sokkal,
De több! Legalább úgy három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázzban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólt az Úr hangja:
- Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a “kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsit ezért több a szenvedésetek is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése