Március.A Nagy Kócsagok serege hazatért. Nehéz tél volt és hatalmas távolság ál mögöttük. A földközi tenger langyos szellő emlékét már csak hűvös, nedves Tisza menti levegő helyettesíti. Itthoni tavasz, rügyek, szirmok milliói borítják a tájat. Ébredezik a természet.
Ander volt a sereg egyetlen pár nélküli Kócsag hím. Hatalmas, díszes szürkés-fehér tollait megborzolva közeledett a ricsajgo mátkák felé. Az egyik Kócsagmátka felfigyelt Ander határozott, büszke kelletésére. Tollai megfeszültek, megnyúltak. Egymás körül szedetve , érdes hangon kelepeltek. Ismerkedtek.
Hirtelen ismerős, sajátos ricsaj hasított Ander fejébe. Megdermedt. A szive egyre gyorsabban pumpálta a vért, a csőre tűzpiros lett, a szemei villogni kezdtek.
Felszállt, és mámoros állapotában hátranyújtotta a lábait, a nyakát S alakban hátragörbítette és lassú, nehézkes szárnycsapásokkal elindult a ricsaj irányába.
Régi párja várta ott, büszkén és kihívón. Új fészket rakott magának. Habár új párja nem volt még, a fészekről Ander megtudta állapítani hogy Helénnek segítsége volt a fészek építésénél, nem építette egyedül.
Miért (nem) monogám az ember? Miért udvaroltatunk? Miért jó az nekünk, ha sokan körülrajonganak és mi Istent játszva válogatunk, játszunk és kacérkodunk?
Miért kell mindig az a játékszer, amivel más játszik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése