És vala a szó. Lön az akarat. Es war die Kraft...Az Istenek alkottak, teremtettek, ihlettek és megihlettek.Valóságot alkottak a káoszból, káosszá rombolták a Valoságot.
Olimposz, Asgaart, Valhalla...Az idők kezdete előtt léteztek már, önmagukat teremtették meg, azért hogy alkothassanak. A Világegyetem határain túl nem létezik semmi...csak a Kraft, az Alkotóerő.
Petőfi egy Teremtő volt. Élt és alkotott, szeretett és szerették.
A valóságtudata, az emberi lélekkel való empatizálási képessége, az emberi alteritás (Másság) megtestesítője, Ő volt az, aki egy egyszerü, mindennapi természeti folyamatot, testi-lelki-szellemi élményként tudott megélni, és kivetiteni.
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött aS
uttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése